Akik követik a rovatot, biztosan emlékeznek arra, mekkora lelkesedéssel vetettem bele magam tavaly a balkonkertészkedésbe. Arról álmodoztam, hogy majd a saját balkonparadicsomomból teszek el télire.
Viszont az év eleji első cikkemben azt is bevallottam, hogy ez mégsem ment úgy, mint a karikacsapás, de a hiba egyértelműen az én készülékemben volt, ugyanis az a növény, amit vagy sokkal inkább „akit” nem locsolnak rendesen, az elpusztul. Én pedig sorsára hagytam a kiskertemet egy hosszabb időre, és onnan már nem tudtam újra talpra állítani. Profi segítségem is van, régi barátom, Domonyai András, a MonJardin („Az én kertem”) alapítója, aki mostantól itt, a Nők Lapja hasábjain is megpróbál mindenkinek olyan egyszerűen követhető, praktikus tanácsokkal szolgálni, amelyek segítségével sikeresek lesznek kertészeti próbálkozásaink. Andrással még az egyetemi évek alatt kerültünk egy színjátszó csoportba, és akkoriban még egyikünk sem gondolt sem környezettudatossággal, sem balkonparadicsommal, mert éppen a világ megváltásával voltunk elfoglalva.
Jó, hát mi sem hagytuk ki a bajuszizét...
Miután mindketten viszonylag sok területen kipróbáltuk magunkat, a Lecsós Kert parcellaosztóján találkoztunk újra, alaposan rácsodálkozva arra, vajon mit keres itt a másik. Kiderült, András a színház után beleszeretett a „kertbe”. Persze nem állt ez régebben sem távol tőle, édesapja révén mindig is volt köze a földhöz. A különleges, kis területen is bőségesen termő fajtákat kezdte kutatni, így adta magát a balkonkertészet, hiszen itt az a legfontosabb, hogy nehezen szabályozható körülmények között is jó termést hozzon a növény. Amikor a munkája már túlmutatott gondolkodáson és kutatáson, és többen kértek tőle tanácsot is, elkezdett tanácsadással és különleges magokkal foglalkozni. Nekem akkortájt indult a rovatom, izgatottan küldtem tovább neki a betördelt anyagot, vajon mit szól hozzá. Neki tetszett, amit én csinálok, én pont arra akartam továbbmenni, amiben ő volt ügyes, így elkezdtünk együtt dolgozni. Nekem kiskertet terveztünk, de aztán folyamatosan léptünk tovább, és egyedi megoldásokat kezdtünk keresni arra, hogy minél jobban ki tudjuk használni az erkély adta lehetőségeket. Így például ültetőzsákokat terveztünk közösen a Medence Csoporttal újrahasznosított reklámmolinókból, és folyamatosan vannak újabb és újabb ötleteink. De missziónk annak az alapgondolatnak a minél szélesebb körű elterjesztése is, hogy igenis fontos annak az élelmiszernek, jelen esetben a zöldségnek a minősége, amit az asztalra teszünk, amit a családunk eszik. És igen, a bio továbbra is drága, tehát érdemes abban gondolkodni, hogy ha először csak kicsiben is, de megpróbáljuk magunknak megtermelni azt, amit megeszünk. Andrásnak egyre több követője lett a népszerű közösségi oldalakon, sok helyen kérték fel szakcikkek írására. A legismertebb gasztrobloggerek is a magyar gasztronómiai élet fontos tényezőjeként említik, akinek a tanácsaira érdemes odafigyelni. Igen, a balkonkertészkedésből, konyhakertek felélesztéséből trend lett, és úgy gondolom, igazán jóféle trend. Én is nagy levegőt veszek, és jöhet az „újratervezés”, ahogy a navigációs rendszerek kellemes női hangja szokta mondani, amikor letértünk az útról. Újra palántázni kezdek, már csak azért is, mert a kislányom pont mostanában kezdett érdeklődni a magocskákról, amikből majd szép kerek paradicsomok lesznek. Na de eleget dolgoztam már én, most jöjjön végre ő, induljon az új rovat, legyen mindenkinek saját paradicsoma, harapjon bele, frissen, még napmelegtől langyosan, ahogy az erkélyéről szedte!
Kiegészítés: Akik olvasták már a cikket a Nők Lapjában, az utolsó mondatom miatt arra következtettek, hogy az én rovatom adja át a helyét ennek az újnak, de szerencsére nem, minden marad a régiben, csak erre az egy cikkre értettem, hogy elég már az én melómból most.
