Ma be kellett mennem az irodába, a kedd benti nap. Tehát jó előre meg kellett terveznem a menüt. Gyümölcsöt tegnap nem sikerült szereznem, így egy jó adag somlével indítottam a napot. A szerkesztőségben apró almák vigyorogtak rám egy kosárból, kínáltak, de hát ki tudja, honnan való ez az alma?! Kiderül, hogy kollegina kertjéből, 30 kilométerre Budapesttől. El sem hiszem, hogy ekkor szerencsém van, be is zsebelek kettőt, ezzel én délig rendben is vagyok.

Ebédre maradt még tegnapól a finom cukkini krémlevesből, mára még talán kicsit jobban össze is értek benne az ízek, tetejére sajt. Nyami.

Másodiknak tegnap megálmodtam egy finom őszi fogást: mézes csirkecombok diós céklával.

A mézet azért találtam ki, mert semmi más markánsabb fűszert nem tudtam felmutatni 50 kilométeren belülről, a méznek viszont megfelelő volt az irányítószáma és amúgy is passzolnak a csirkével.
Sütőzacskóban sütöttem, utána tepsiben rápirítottam a mézes mázat.

A céklákat egyben betettem a sütőbe és amikor megsültek, hagytam őket kihűlni és utána húztam le a héjukat. Közben megpirítottam a durvára tört diót, majd hozzá dobtam az apró kockára vágott sült céklát. Kicsit összedolgoztam őket és már készen is volt.
Hirtelen ötlettől vezérelve vakrandiztattam a céklát a dióval, de az eredmény felülmúlta az elvárásaimat.

Vacsira hideget ettem, paradicsom, sajt, joghurt egy kis lenmaglisztes kenyérrel, amit én sütöttem (recept később, ma már legurul a fejem).

Szóval második is nap is pipa.
A csodálatos ebédkölteményemről sajnos nincs fotó, mert a kompozíció nem igazán fotogén.