Az elmúlt hetekben több bejegyzést érdemlő esemény is történt, megpróbálok szépen sorban haladni. Az egyik legfontosabb egy közeli barátnőm esküvője volt, mely nagy vonalakban megegyezett az én zöld esküvőmmel, Stefi barátnőm esküvőjét ugyanis mi magunk szerveztük. Gyakorlatilag ezt kapta tőlünk nászajándékba.

Tavasszal született meg a döntés, hogy  itt még a nyáron esküvő lesz, de miután túl nagy volt a csend az ifjú jegyespár háza táján, mi barátnők konkrét akciótervvel álltunk elő: leosztottuk a feladatokat és szépen módszeresen elkezdtük a szervezést. Ez volt a mi nászajándékunk, a szervezésbe fektetett energia.

A helyszín szerencsére kézenfekvő és adott volt, az ifjú pár társasházi kertjébe terveztük a lagzit, természetesen a szomszédok beleegyezésével.
A fő feladatokat négyen között osztottuk el, két csapatra válva szerveztük a kaját és a dekorációt, illetve a menyasszonyt láttuk el átgondolt teendőlistákkal, melyeket könnyed nyáresti fröccsözések keretében gondoltunk át.
Magával a konkrét ceremóniával nem volt dolgunk, ez szűk családi körben zajlott.

Klasszikus batyus-bálra készültünk, de miután mégiscsak egy esküvő volt az apropó, jól megtervezett stratégiával szerveztük össze a fogásokat. A meghívó kiküldése után köremailben kértük be a vállalásokat négy kategóriában:
- hús
- köret, saláta
- süti
- kence

Elosztva a meghívottak számát, úgy kértük, hogy mindenki nagyjából négy személyre készítsen valami finomságot és egy excel táblázatban a beérkező adagokat is gondosan vezettük, így mindig láttuk, hogy is állunk épp a caterinngel.

A dekoros csapat a most oly népszerű vintage dizájnt választotta, ami hangulatban passzolt a menyasszonyi ruhához (melynek alapja egy turkálóból származott) is és az egész helyszínhez.

Igaz, annyi csalás volt a dologban, hogy a dekoros csapatot profi díszlet és jelmeztervező barátnőnk fogta össze, így aztán ötletben nem volt hiány.
Két éjjel rendületlenül hajtogattak, ragasztottak, míg végül megszülettet a kellő mennyiségű papírdekorációt.

Az italokat a szülők vállalták, asztalokat, sörpadokat tudtunk szerezni, de ezek bérlése sem túl drága mulatság és legalább kényelmes ülhet a vendégsereg.

Az esküvői tortánál egy egészen érdekes, de nagyon ötletes megoldást választottunk, a menyasszony találta valami blogon: egy erre az alkalomra készített papírtálalóra halmoztunk beláthatatlan mennyiségű muffint, melyeket szintén a kedves vendégek sütöttek részben, részben a család, részbe mi, szervezők. Szerencsére a meghívottak is nagyon koopertívak voltak és elfogadták, sőt teljesítették az pár kérését, és végül annyi ételünk lett, hogy az esküvő másnapján még egy kiadós morzsapartira is futotta. Sőt, egy nappal később, a közös tűzijáték-nézésen is a maradék sütiket majszoltuk.

 

Az előző cikkemben is írtam, hogy csak az szervezzen ilyen esküvőt, aki úgy érzi, ez áll közel a személységéhez, különben nem fogja jól érezni magát a helyzetben, hiszen ennek logikája és filozófiája is teljesen eltér a hagyományostól, melynek csak tetszőleges elemeit emeli át, ízlés szerint. Azt is fontos átgondolni, hogy vajon a meghívni kívánt vendégsereg mennyire kezel rugalmasan egy ilyen helyzetet. De ha mindezeket átgondoltuk, mindenkit csak bátorítani tudok egy ilyen bulira, mert sokkal jobb odafigyelést ajándékozni, mint egyedi sószórót vagy narancsprést.

 

Fotók: Miasnikov Ákos, Rózsa Szonja, Simon Lucia, és én...