Lekvárt főzni igenis szexi.  Nálam tíz éve kezdődhetett nagyjából tíz kiló eperrel, melyet a barátnőmmel valami szedd magad helyen gyűjtöttünk be. Már eleve az is isteni program volt, amikor begyűjtöttük az kicsi piros ízbombákat – mondjuk eléggé oda kellett figyelnem a barátnőmre, minden második szem a pocakjában landolt – de azért csak értelmezhető mennyiség jött ki a végére.

Így tértünk haza hozzám két nagy vödör eperrel és ment a móka estig.

Azóta imádok eltenni. Enni már nem annyira, ezért főleg másoknak csinálom, szerencsére azért van közönségem. Nem vagyok túlságosan beleőrülve a témába, nem szoktam extrém és varázslatos recepteket próbálgatni, maradok a klasszikusoknál: eper, meggy, szilva néha barack és ez sem sikerül minden évben.

Idén a nyaraláson kedves szállásadónk gyönyörű kertjében esténként mindig egy ringlófa alatt ültem, amiről szép lassan kezdett lerohadni már a gyümölcs. Nem bírtam nézni, így hát alkut kötöttem, enyém a ringló, egy kis lekvárért cserébe.

Házigazdánk Dél- Franciaországból származik és a tartósításhoz rögtön volt egy elsőre kicsit meglepő, de ha belegondolok, teljesen logikus tippje: az ő anyukája az üvegbe töltött, még forró lekvár tetejére tett egy evőkanál pálinkát és úgy zárta le az üvegeket. Ilyenkor nem kell utána fejjel lefele fordítani.

Egy helyen olvastam, hogy itthon is ismert az eljárás, kinyitásnál le kell önteni a pálinkát.

Fotó pont erről a mozzanatról nincs, mert éjjel egykor szakadt rólam a víz a konyhában és a lekvárosüvegek irdatlan forrók voltak, úgyhogy fényképezzen ilyenkor, akinek hét anyja van...

A teljes sikerről persze csak kicsit később tudok beszámolni, de eddig működni látszik a rendszer, mert a férjem nem bírta ki és már kibontott egy kis üveget, amit a hideg tejberizs tetejére tett.

Mámoros...

Voltak még kalandjaim a pektinnel is, ez is működik, hamarosan le is írom, hogyan.